Csicsergő Óvoda 

Az Óvoda 1941-ben épült, bikaistállóként szolgált. Óvodai célra 1963-ban alakították át.

A legjelentősebb fejlesztés 1975-ben történt,ekkor lett 3 csoportos óvoda.1987 óta működik 4 csoporttal.

 

A boldogi óvoda 2008. szeptemberétől vette fel a Csicsergő Óvoda nevet. A Csicsergő név egyaránt utal az óvodás gyermek sajátosságaira, a vidámságra, a mozgás és tanulás örömére, a természet szeretetére, a népi hagyományok ápolására, a nyelvi kommunikáció fejlesztésére, az otthonos fészekre és az odaadó gondoskodásra, amely biztosítja a boldog gyermekéveket.

A névfelvétellel egy időben óvodánk nevelési programját is módosítottuk. Az óvodai nevelés sajátos feladatai közé került a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelése, valamint a kizárólag magyar nyelven folyó nemzeti etnikai kisebbségi nevelés.

2009.októberétől a Csicsegő Óvoda két épületben kezdte meg  működését! Az "A" épületben 3 csopot ,a "B"épületben két csoport tevékenykedik.

Óvodavezető: Zsírosné Őszi Katalin

Óvodavezetőhelyettes: Kovácsné Kepes Judit

 

  

 Csoport Óvodapedagógus  Dajka  Létszám  Épület
         
MACI Zsíros Józsefné Kállainé Balázs Gabriella
24
A
  Soósné Tóth Melinda      
         
PILLANGÓ Fülöpné Laczkó Lívia Nagyné Kadét Mónika 25 B
  Majoros Viktória Zsírosné Tóth Judit    
         
KATICA Bátori Györgyné Őszi Ambrusné 25 B
  Kovácsné Kepes Judit Fülöp Boglárka    
         
SÜNI Szűcsné Bajusz Lívia Zsiros Györgyné 24 A
  Sós Mária      
         
CICA Bánkiné Józsa Erzsébet Koczka Ferencné 25 A
  Katona Istvánné      

 

 

Az óvoda nevelési programja:

Óvodánk nevelési programjának elkészítésénél a társadalmi szükségletek és igények mellett nagy hangsúlyt kaptak a helyiek is. Ennek megfelelően a helyi elvárások összegzése,elemzése és az eddigi nevelőmunka tapasztalatainak felhasználásával készült el az intézményünk saját nevelési programja,.melynek különleges értéke:

  • a néphagyomány ápolása
  • a helyi környezet értékeinek, hagyományainak megismertetése, megszerettetése
  • az érésen alapuló sürgetéstől mentes fejlődés, fejlesztés támogatása.

Programunk kiindulópontja az a meggyőződés, hogy hagyományőrzéssel erősödik az érzelmi nevelés,és ez a többi nevelési területet is áthatja. Boldog községnek szép és gazdag néphagyománya van. Ennek megismertetése, ápolása kötelességünk.

 

**********

EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS, BOLDOGTÓL SVÉDORSZÁGIG

*********

HÁZIREND

*********

A CSICSERGŐ ÓVODA HONLAPJA

*********

A CSICSERGŐ ÓVODAI PROGRAM RÉSZLETESEN

*********

CSICSERGŐ ÓVODA beszámolója a 2010/2011-es nevelési évről

és az IMIP megvalósulásáról

*********

CSICSERGŐ ÓVODA éves munkaterve 2011/2012

*********

EURÓPAI KAPCSOLATAINK

*********

Comenius hírek

*********

Hagyományőrzés határok nélkül

**********

Karácsony 2011

**********

Komposztbuli 2011

**********

Szüreti felvonulás

**********

Szüretelők a Tájháznál

**********

FARSANG 2012

**********

FARSANG 2011

Cica csoport

Maci csoport

Pillangó csoport

Pillangó csoport

Süni csoport

************

ERDÉLYBEN JÁRTUNK

 

*********

A Csicsergő Óvoda dolgozói 2010.

 

Programjaink:

Csicsergő nap

Ősszel kerül megrendezésre ez a nap amelyen az újonnan érkezett gyermekeket ünnepeljük. Kis műsorral készül minden csoport. Természetes anyagokból és termésekből készített játékok és bábok kiállításával színesítjük ezt a napot.

 

Mikulás

Mikulás műhely

Cica csoport

Maci csoport

Pillangó csoport

Katica csoport

Süni csoport

A Mikulás ellátogat hozzánk, csoportonként kedveskedik a gyerekeknek ajándékokkal.

 

Adventi koszorú készítés

Luca búza vetés,Lucázás

Karácsony

Karácsonyfát állítunk a gyerekeknek csoportonként. Reggel mikor belépnek a csoportba Karácsonyfa és a fa alatt ajándék fogadja a gyermekeket. Karácsonyi énekeket és verseket tanulunk a gyerekekkel erre a szép  napra.

Az  Óvónői kórus hangversennyel kedveskedik a gyerekeknek.

 Magyar Kultúra Napja

Az óvó nénik bábelőadását tekinthetik meg a gyerekek:

A három kismalac

Vissza jött a répa

 Farsang 2010

A farsangi bált a művelődési házban tartjuk, ahol az óvoda 5 csoportja, jelmezes, vidám műsort ad egymásnak és a meghívott szülőknek. Az óvónők erre az alkalomra apró játékokat barkácsolnak a tombolához.

 

Március 15.

Huszárnak öltöztetjük a fiúkat(csákó a fejükre, kard a kezükbe). Kossuth nótákat hallgatunk, vagy énekelünk, a szoborhoz zászlót viszünk. Zászlót, csákót, kardot, kokárdát készítünk.

Április 1 - 2.

Tavaszi Hadjárat boldogi helyszínen rendezett csatabemutatója, amely községünk jeles ünnepe, amelyen az óvoda dolgozói és szülői kísérettel a gyerekek is jelen lehetnek.

 Húsvét

Tojást díszítünk, locsoló verset tanulunk,és természetesen nem maradhat el a locsolkodás sem.

 A Föld Napja

Kirándulás a természetbe, játékos feladatok megoldása.

Hagyományőrző Nap

Óvodás lakodalom

A boldogi menyasszony öltöztetése: videó

Fotók:

GYERMEKLAKODALON 2011

Tavasszal kerül megrendezésre a Hagyományőrző Nap, amelyen boldogi játékokkal, szokásokkal, népviselettel, eszközökkel, ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az óvoda dolgozói , népviseleti ruhában boldogi dalokat énekelnek a vendégeknek. Ezt követi a táncház, teaház.

Május 1.

Hagyományőrzés az óvodák között

A sportpályán közlekedéssel kapcsolatos ügyességi játékokat rendezünk. A nap fénypontja, hogy  különféle közlekedési  eszközöket (csónak,rendőrség, tűzoltó, mentő, traktor, busz stb.) szervezünk a pályára, amit kipróbálhatnak.

 

Anyák napja, évzáró

Rövidke műsort állítunk össze, amelyben népi gyermekjátékokat, népmese dramatizálást és népi mondókákat adnak elő a gyerekek. Természetesen nem maradhat el az ajándék készítése a gyerekekkel.

Ballagás

A nagycsoportosok búcsúja az óvodától. Minden csoport apró búcsúajándékkal kedveskedik a ballagó nagycsoportosoknak.

Óvoda "B" épület

A folyamatos 110% -os kihasználtság miatt szükségessé vált az óvoda bővítése.

A legalkalmasabbnak találták a régi napközi épületének a felújítását ,az épületen belül két óvodai csoport kialakítását.