Szeplőtelen fogantatás templom

A tatárjárás idején Boldognak volt egy temploma. A nép a templomba vonult és a tatárok ott mészárolták le őket, szinte egy temető volt a templom a feltárás során. Majd a tatárjárás után megint építettek egy templomot, nem ott ahol az előző állt, hanem egy másik helyen, azt a törökök pusztították el. A törökök kitakarítása után a nép új templomot épített, most már azon a helyen, ahol jelenleg is áll. Először egy fatemplomot 1712-ben. 1779-ben Grassalkovich Antalné Klobusinczky Terézia grófnő kezdte építtetni a ma is fennálló templomot, amelyet 1781-ben Boldoságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása tiszteletére szenteltek fel, így kapta a Szeplőtelen fogantatás elnevezést. A templom paraszt barokk stílusban épült, talán a fal vonalvezetése mutatja, hogy ez az. 4 harangja van: Szent István király nagyharang, Szent József harang, kisharang és lélekharang. A templom műemlékileg védett a barokk stílusa miatt. A templom 2015-ben pályázati forrásból kívül-belül megszépült.

Legfrissebb híreink

Aktuális

Tájékoztatás

Lezárult és elszámolásra került a Boldogi piac fejlesztése” című TOP-1.1.3-16-HE1-2017-00005 azonosító számú projekt, melynek keretében termelői piacot alakítottunk ki a Munkácsy Mihály út 11. szám alatt.

Tovább olvasom »
Calculator and Pen on Table
Aktuális

Tisztelt Adózó!

A helyi adók befizetésének határideje: 2024. szeptember 15-én lejár. Felhívom figyelmét, hogy az adó késedelmes megfizetése esetén az esedékesség napjától a fizetendő adó összege után

Tovább olvasom »